Kövess!



2010.04.10. 08:45| Szerző: Kontárblog

Talán már kevesen emlékeznek az őszi kifakadásomra, mikor rájöttem, hogy a válság miatt ez az egyetlen, ingyenes hazai reklámszakértőktől való tanulási lehetőség is csúszik, 2009-ben nem volt Reklámhét; se Reklámzabálók éjszakája, amit azért a reklámkedvelők többsége még megengedhet magának... Ez sajnos egy kivakarhatatlan szálka maradt bennem...

Most április elsejével elkezdődött a 2010-es Reklámhét promóciója, amiről egy nap csúszással értesítették is az e-mailben erre feliratkozókat. (Az e-mail szerintem egy kicsit erőltetetten fiatalos, de a helyesírási hibától megpróbálunk eltekinteni...)

Elindult a honlapjuk, fent vannak facebookon is, bár az aktivitásuk enyhén szólva is minimális, (e percig egy, azaz 1 db bejegyzés, a kampányvideó került fel, illetve a programplakát), ezt már csak a twitteres múlja alul.

A honlap: először is nagyon örülök neki, hogy a kezdeti jobbra igazítottságot sikerült kiküszöbölni, (sajnos printscreent nem csináltam, de aki 1.nap nézte firefoxból, az tudja, miről beszélek) és a lektorikai hibák is megoldódtak
Másodszor tetszik, hogy színes, bár kicsit azért emlékeztet a djuice dizájnelemeire.

Elsőre nézésre mókásnak, megmosolyogtatónak tartom ezt az 5let6areklám7en vonalat, gondolatmenetet, de az az Animal Canibals videó, ez nekem nem megy le a torkomon.
 

Talán az a gond, hogy utoljára 12éves koromban hallgattam ezt az együttest...
Jó, mókás ez az 1-7ig számolás, de azért annyira nem jó, hogy 0-24-ben ott díszelegjen, a honlap felét elfoglalva. Egyszer hallgatható, és pont.

A kezdőlapon ez a csúszkás-görgős megoldás nem túl szerencsés az üdvözlő szövegben, ha a videó nem lenne ott, talán pont ki is férne húzkodás nélkül. Túl nagy a fejléc, az emberek nem szeretnek scrollozni.

Tetszik a programok nap szerint csoportosított bontása, de nem tetszik, ahogy a honlapra a programokat feltöltötték.
Mikor szétküldtem egy tucat ismerősnek a honlap linkjét, ketten is írtak vissza, hogy hol a program? Nem egyértelmű, és feleslegesen miniatürizált, ennek kellene a leghangsúlyosabbnak lennie az egész oldalon. Ráadásul a tartalma még áttekinthetetlen is ebben a formában, ha legalább az alján egy excel táblába le lehetne menteni, hogy a szorgos diák be tudja karikázgatni magának, 2óra között mire megy majd be...

És a végső csalódás: A T-mobile kreatív reklámverseny is jól hangzik, de sem bővebb információt, sem egy aloldalt nem sikerült neki 10 nap alatt készíteni, hogy tovább tudja az ember küldeni az ismerőseinek, vagy esetleg felrakja a blogjára...Remélem a tervet nem a reklámhétig kell kidolgozni... (Vicces, hogy a T mindig ilyen potya marketinges versenyekkel promóztatja magát, és gyűjt be ötleteket)
 
A programok jóknak ígérkeznek, egészen biztos, hogy jómagam is részt fogok venni több napon is, tényleg szépen válogattak az előadók között, és jók a témák is, a csoportosítás is. De nem értem, hogy miért nem próbálnak érdemi, valódi párbeszédet folytatni a leendő hallgatósággal, és ha már egyszer kint van a honlapon a twitter, és facebook gomb, miért nem foglalkoznak ezekkel a csatornákkal tényleg érdemben.
Kicsit fel kellene pörgetni ezt a kampányt, alig egy hét múlva kezdődik, de én még se az egyetem folyosóján, se közterületen, se a postaládámban nem találkoztam velük(, csak a BTL hírlevélben).
Kreatív reklámosok, hol a zsongás? Remélem, nem várják, hogy ez a videó viszi el a hátán az egész rendezvényt...
 


Share/Bookmark
Címkék: hírlevél honlap  |   | 5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kontar.blog.hu/api/trackback/id/tr511909058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JobbanTudom 2010.04.10. 12:32:19

Hátha ez a poszt majd jól beindítja őket! : )

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.10. 12:37:28

@JobbanTudom: először énis azt hittem, hogy már eleve a facebook csoportos cseszegetések is törölve lesznek, vagy legalább lereagálva, de egyelőre úgytűnik, tesznek a dologra elég magasról.

Reklámhét 2010 Pécs 2010.04.11. 11:51:56

Kedves Kontár!

Sokban osztom véleményed. A magunk részéről ősszel is megpróbálkoztunk az eseményekkel, és létre is jött a Reklámhét Pécsett és Szegeden is. (Nem különcködés miatt :-) szerveztük meg, hanem már nyár végén elkezdtük a tervezgetést, s cikis lett volna sztornózni! De jó program állt össze mindkét városban!)

A "mozgósítás" kapcsán érzek némi kritikát részedről (és megvallom nagy részben jogosan), de a gyakorlati oldalról sokkal összetettebb "a reklám reklámja". Kicsit ez az esemény a hóhér akasztása címet is viselhetné, - mert bár a szakmáról szól, de azért nem jelenti azt, hogy minden lehetőség rendelkezésre áll. Legtöbb esetben csak a "kreatív" elme, ami önmagában nem jelenti azt, hogy ez kevés!

Azt én is hiányolom, hogy nagyon kevés a hozzád hasonló háttértámogatás. Háttértámogatás?! Már a fogalom is fura, hiszen az előzetes hírverésnek nagyon fontos szerepe van, s ha ez még korrekt és szakmailag megalapozott is..., hát akkor min múlna? Hát bizony az érdeklődőkön! Én sem tudom, hogyan lehetne a célközönséget elérni hatékonyabban...

Mert az idei program szerintem nagyon jól összeállt!

Üdvözlettel Pécsről:

Weinreich László
Reklámhét 2010 Pécs

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.04.11. 12:13:03

@Reklámhét 2010 Pécs: Köszönöm szépen, hogy megtaláltál, és válaszoltál felvetéseimre.
Magam részéről,mint az őszi cikkből is látszik, megkerestem e-mailben privát a szervezőket, hogy mi ez az egész,és felajánlottam erőforrásaimat, hogy segítek nekik bármiben.
Nekem,nekünk az a legfontosabb,hogy a diákok,azaz mi minél jobb,frissebb és átfogóbb képet kapjunk a reklámok világáról.Kell az infó!
Annó nem akartam nagyon lehúzni a 2008-as rendezvényt, de akkora technikai malőrök voltak, hogy..inkább hagyjuk is.

Ha bárki megkér, felkeres, hogy segítsek már a diákoknak szóló, (nem 50.000ft/nap) kedvezményes marketinges rendezvényét,konferenciáját promotálni, nem utasítom vissza, a blogra ki is szoktam tenni mindent, amibe belefutok, versenyeket is, stb.

Elhiszem, hogy nem egyszerű egy ilyen rendezvény promója, de azért hamár regisztrálnak twitteren, facebookon, kicsit pörgessék már fel a dolgokat, mert az igazán nem kerül semmibe anyagilag.
Egyetemek tanszékeire promóanyagot küldeni széles mosollyal, hogy küldjék ki levlistára,szerintem azt is megteszik ingyen. Én ilyen dolgokat hiányolok.

Tetszik a programterv, de nem jó a reklám reklámja.
Mozgósítás: ajánlják fel, hogy aki regisztrál a honlapon, kap egy kódot, és ha mások az ő kódjának beírásával regisztrálnak(MLM:D),akkor teszemazt 10 regisztráló után az illető ingyen mehet el a rendezvényre.
Vagy aki a legeredményesebben reklámozza a rendezvényt, az részesül valami különleges ajándékban(minden előadáson külön helye van az1.sorban, exlúzív beszélgetés Sas Istvánnal,vagy bármi ilyesmi.Ez nem kerül pénzbe,de mégis biztos sokan kapnának az alkalmon-kellemest a hasznossal.
A lehetőségek tárháza tulajdonképpen végtelen.

Csináljanak erre egy akciót, vagy legalább kérdezzenek meg minket.
2010-ben,a modern marketing korában miért nem lehet párbeszédet folytatni a résztvevőkkel?

Lehet,hogy túl rózsaszínben látom a lehetőségeket, és közben túl radikális is vagyok,de szerintem azért kb 0ft-ból is igen jól lehet menedzselni egy ilyen rendezvényt kifele.
Engem most ti kerestetek meg először, de tényleg bármikor bármi valami ilyenben gondolkodik, keressen meg nyugodtan, segítek ötletelni,vagy bármi. Nekem,nekünk tényleg az a fontos, hogy egy színvonalas és ugyanakkor 'gazdaságos' eseményen részt vehessünk.

Kontár

Bognár L · https://bognarstudio.hu/ 2010.04.11. 15:02:50

Szia Kontár!
Nagyon egyetértek veled számtalan dologban.
Pl. néhány órával ezelőtt tettem szóvá Schöngrundtner Tamás újságíró blogjában, ahol a legutóbbi blogkonferenciáról ír, a wifi hiánya mellett (egy internetes konferencián!) a "frontális osztálymunka" tarthatatlanságáról is - vagyis előről jön az észosztás és megy hátrafelé, mint 200 évvel ezelőtt is. Pedig itt ugye internetről, blogról, interakcióról volt szó.
De egy olyan országban, amelynek a Google keresőjében az "áramlástér" kifejezés mindössze 23 találatot generál, vagyis sok a szöveg, de kevés a valóság a hálózati társadalmat illetően - mire számítottál?
(Nekünk Pécsett "mákunk van", hogy egy soha le nem járó óraként kattog W. Laci a reklámhetek előtt-alatt- és után, s így Pécsett mindig van valami jó! Amikor másutt meg semmi sincs, mint tavaly.)
Az idén nekünk lesz egy Csepeli előadásunk is - és csak nekünk! Mert már a cselekvés is tőlünk indul - vagyis nem klasszikus fogyasztóként rágjuk, amit felkínálnak valakik, hanem tudjuk, mire vagyunk éhesek!
Innen vannak a különbségek.
Mindezzel jelzem neked a tiszteletem, amit a véleményeddel indukáltál!
Üdv:
Bognár László
süti beállítások módosítása